Örökségünk - Tolna megye évszázadai

Az Örökségünk. Tolna megye évszázadai címet viselő állandó kiállítás a hagyományos világ bemutatását állítja középpontba, egy olyan világot, melynek legalábbis felső időhatárai nagyon elmosódottak. 1848-1849 csak a politikatörténetben korszakhatár, a társadalomtörténetben nincsenek ilyen éles választó vonalak. A polgárosodás évszázadon átívelő folyamat, csíráit tekintve még ennél is hosszabb, az iparosodással érkező új világban pedig még sokáig megőrződik a múlt: szokásaiban, hagyományaiban és tárgyi kultúrájában egyaránt. E szemlélethez híven a kiállítás csupán a felvillanó eseménytörténet szempontjából zárul a polgári forradalom korszakával, a bemutatott enteriőrökben szereplő tárgyak nem egyszer évtizedekkel később keletkeztek.

A kiállítás koncepciója már 2001-ben megfogalmazódott, akkor a szűkös anyagi források miatt évekre elhúzódó rendezést terveztünk, magunk is tudva, hogy ez a megoldás szakmai szempontból számos ponton vitatható. A munkálatok felgyorsulását az NKÖM által meghirdetett Alfa-programnak köszönhetjük, annak a közel 90 millió forintnak, amit intézményünk - a pályázók közül első helyre sorolva - 2004 és 2005-ben elnyert, s amit a fenntartó Tolna Megyei Önkormányzat minden évben további ötmillió forinttal kiegészített.

Az új állandó kiállítás Tolna megyéről szól, másképpen azonban mint a régi. A krónikába beépülnek a középkor évszázadai, az a 700 év, ami az előző bemutatóból kimaradt. A komplex, területileg is teljességre törekvő vállalkozás erősítheti a megye - e nagy múltú, ám a regionalizálódás következtében lassú sorvadásra ítélt történeti képződmény - lakosságának identitástudatát, szülőföldjéhez kötődését is.

A rendelkezésünkre álló négy terem közel 400 m2, amit további 150-nel növeltünk, úgy, hogy a hat méter belmagasságú teret galériázással két síkra osztottuk. Ez a megoldás látványában is újszerű, koncepcionálisan pedig jól hasznosítható. A földszinten makettek, rekonstrukciók, enteriőrök révén lehetőségünk nyílik bemutatni múltunk objektumait, etnikumait, sajátos arculatú tájegységeit, míg a galérián népszerű, könnyen áttekinthető háttér-információkat szolgáltatunk, amelyek segíthetik a földszinten megjelenített tárgyi világ jobb megértését. Másképpen fogalmazva az alsó szintet a látvány, a hangulati elem uralja, a felsőt böngészésre alkalmas érdekességek. A koncepció kidolgozása során különös hangsúlyt fektettünk arra, hogy a hozzánk érkező látogató ne csak befogadóként, hanem lehetőség szerint aktív részvevőként élje meg a múzeum kínálta élményt. Kihasználva az informatika nyújtotta lehetőségeket, interaktív elemek sokasága jelenik meg a kiállításon, ismeretszerzésre és játékra egyaránt lehetőséget kínálva. A számítógépes programokon túl más aktivitást serkentő részletet is kidolgoztunk, sőt a harmadik terem lépcső alatti terét kihasználva, "játszóházat" alakítottunk ki a legkisebb látogatók számára, ahol pecsételhetnek, rajzolhatnak, illatokkal és formákkal ismerkedhetnek, korhű ruhába öltözhetnek a gyerekek. Minden kiállítás kompromisszumok sokaságára épül. A mienk is. A választás helyességéről a szakma mellett elsősorban a közönség dönt. Ha szeretni fogja nemcsak most, hanem évtized múltán is, akkor lehetünk elégedettek magunkkal.

A középkori Tolna megye keresztény emlékei

A kiállítás első terme a mainál jóval nagyobb kiterjedésű középkori Tolna megye keresztény emlékeit mutatja be. A téma időrendjének határait a kereszténység felvétele és a reformáció 16. századi megjelenése adja meg. A bemutatóterem egy részben rekonstruált, részben elképzelt középkori templombelsőt ábrázol. Ennek hangulatát a helyi világítás (elsötétítés és irányfények), magyar gregorián zene, valamint a terem túlsó végében a templomot lezáró kőelemek és grafikus kiegészítések adják meg. A teret tíz, a falsíkból kissé kiemelkedő féloszlop tagolja, amelyeket több felnagyított, 15. századi, színes könyvillusztráció díszít.

A terem két fő egységből, a földszinti térből és a galériából áll. A bejárattól jobbra egy középkori hangulatú szakrális tér várja a látogatókat, amely elsősorban a Szekszárd Béla-téri bencés apátsági templom faragott kőanyagára épül. A templom "hajóját" csillagboltozat rekonstrukció keretezi. A galériára vezető lépcsők melletti falfelületekre egyedi spotlámpákkal megvilágított, a középkori Tolna megyéhez tartozó mecseknádasdi templom falfestmény-másolatait helyeztük el.

A bejárattól jobbra található falsíkra a perspektivikusság megteremtése érdekében egy háttérgrafikát terveztünk. A grafika elé egy dobogóra az államalapítással együtt járó, a kereszténység felvételét jelképező jelenet került. A terem tengelyébe egy gótikus sírkövet és egy Tolna megyei plébániatemplom, Decs-Ete makettjét helyeztük. A földszint egyik sarkában áll a szekszárdi vállkő, amely eredetileg emeleti magasságban lehetett a szentélyrekesztőben. A galéria alatti részben, valamint a galéria bal oldali lépcsője alatt a középkori Tolna megye szakrális emlékeivel, kisebb faragott kő- és sírleleteivel foglalkozunk.

A 11. században felépült szekszárdi bencés monostor híres oszlopfejezeteinek felhasználásával egy kora Árpád-kori, bizánci típusú szentélybelsőt mutatunk be. Egy-egy oszlopfő a galéria külső széle alatt, a Bátáról származó sírkő mellett, a másik kettő pedig a galéria alatti részben foglal helyet. A jobb oldali feljáró alatti mélyebb vitrinben Tolna megye egyházszervezetével kapcsolatos történeti áttekintést adunk egy multimédiás pult segítségével.

A galérián Tolna megye egyházszervezetének dokumentumai foglalnak helyet, valamint a reformációhoz kapcsolódóan egy Tolnáról származó, 17. századi bogyiszlói úrvacsora kehely.

Betekintés Tolna megye településeinek 11-17. századi történetébe

A második teremben Tolna megye államalapítástól a hódoltságkor végéig terjedő időszakának történetével, általános településtörténettel, településekkel, azok jellegzetes épületeivel és az itt élő emberek mindennapjaival ismerkedünk meg néhány kiemelten kutatott település vagy téma kapcsán.

A teremben a földszinti részen főként tárgyakra támaszkodva mutatjuk be a megye településrendszerét: képek-fotók, légi fotók, ásatási fényképek, rajzok-metszetek, felmérési rajzok, helyszínrajzok, térképek, makettek, enteriőrök és egyéb tárgyi anyagok árnyalják a képet.

A megye településhálózatát egy űrfotó tárja elénk, mellette az eddigi történeti adatokból szerkesztett középkori úthálózatot, vásáros helyeket, fontosabb kereskedelmi és egyházi helyeket kiemelő térképet láthatunk.

Tanulmányozhatjuk egyes kiemelt települések szerkezetét (Ozora, Ete, Őcsény-Oltovány, Simontornya stb.), megismerkedhetünk a kiválasztott települési objektumokkal (Árpád-kori ház, vár, várkastély, többosztatú ház részlete), valamint a mindennapi élettel kapcsolatban lévő kézműipari ágakkal (fazekasság, kályhásság, ötvösség, rézművesség).

Videoprogramokon bemutatjuk Tolna megye tájait, Ozora és Ete régészeti kutatását, valamint ízelítőt kapunk a tolnai várakból.

A második fő egység a teremben a galéria, amely időszakunk közigazgatási történetének alakulását mutatja be. A királyi vármegye, majd a nemesi vármegye dokumentumain kívül a megye jelentősebb köz- és főnemesi családjait ismerhetjük meg. Tanulmányozhatjuk a török berendezkedését, mindennapi életét megyénkben.

A galérián lévő oszlopokon országunk Tolna megyével szoros kapcsolatban lévő uralkodóit, a megye történetében kiemelkedő szerepet játszó személyiségeket mutatjuk be képeken.

Újjáépítés és konszolidáció

A harmadik terem a török utáni újrakezdés időszakát idézi fel, az indulás nehézségeit, majd a másfél évszázadnyi békés fejlődés eredményeit. A kezdetekre utalva jellegzetes részleteiben megjelenik az egykori táj és egy dunai hajó német telepesekkel. Jó száz évvel későbbi életkép a mezővárosok világa, vásári forgatagával, a céhbe tömörülő iparosok műhelyeivel, jelezve a török utáni újrakezdés sikerét.

A török hódoltság mérlege lesújtó volt: a középkori településhálózat megsemmisült, a táj elvadult. Az 1720-as években indult el a megye újranépesítése, elsősorban a német birodalom területéről érkeztek telepesek.

A 19. század első felében Tolna megye a környező megyéknél lényegesen több mezővárossal rendelkezett. A legtöbb mezőváros vásártartási jogának köszönhetően környékének piachelyévé vált.

A falusi lakosság szükségleteinek kielégítésében jelentős szerepe volt a városi iparosoknak. Az ún. vásármíves mesterek kizárólag a vidék számára termeltek, ők elsősorban a csizmadiák, a szabók, a szűrszabók, a kalaposok közül kerültek ki. A mezőgazdasági eszközök jó részét a kovácsok, bognárok, kádárok, kötélgyártók, szíjgyártók készítették. Az iparosok céhekbe szerveződtek. A céh érdekvédelmi szervezet volt, amelyet egyes iparágak kézműves mesterei hoztak létre.

A Rákóczi-szabadságharccal induló korszak gazdasági, társadalmi folyamatairól a bekövetkezett változásokról a galérián található vitrinek és tablók tudósítanak.

A negyedik terem a rendi társadalom kétarcúságát mutatja be. Az egyik oldalon a nemesség, a másikon a parasztság, mindkettő a maga jellegzetes, egymástól nagyon is eltérő tárgyi és szellemi kultúrájával. Két külön világ ez, amely egymásra utaltságában mégis szorosan összetartozik, s amely egykori valóságában jóval differenciáltabb képet mutatott, mint az, ami a tárgyak közvetítésével egy kiállításon megrajzolható. A terem földszinti egysége a nemesi kúriák világa mellett betekintést enged a falu életébe, a kocsma és a háromosztatú sárközi ház enteriőrjével.

Az állandó hadsereg felállítása (1715) után kialakult mulatozással és tánccal egybekötött toborzás volt a verbuválás. A szabad toborzás különösen a huszárezredek számára volt eredményes, olyannyira, hogy katonafogásra alig volt szükségük. A vásárokon, sokadalmokon zajló katonatoborzás egyik formája a kocsmai mulatozás és a tánc sajátos formája a verbunkos volt.

A Sárköz Szekszárd és Báta közötti ártéri, hajdani mocsaras terület, melyet Nyugat felől a Sárvíz zárt a Duna mellé. Mai települései: Őcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék, Báta. A honfoglalás óta lakott. A középkor folyamán magas szintű fejlődést ért el. Öntudatos mezővárosi polgársága a reformáció egyik fontos központjává tette. A török hódoltság lakosságát erősen megtizedelte, a középkori vízszabályozás megszűntével elvadult mocsárvilággá vált a sárközi falvak nagyobb fele. A Sárköznek a törökkort túlélt községeit a 18. századi népmozgalmak érintetlenül hagyták, református vallásgyakorlatukat is megőrizték. Az ármentesítés következtében a 19. század második felében robbanásszerű változáson ment át, melynek következtében gazdag népművészete alakult ki.

A galérián a nemesi és paraszti kultúra egyes részterületeinek sajátosságait követhetjük nyomon.