Megelevenedett képek - Egy kisváros a századfordulón

A "Megelevenedett képek" című kiállítással sétára invitáljuk a látogatót olyan díszletek közé, amelyek a századfordulós Szekszárd világát idézik. A kulisszákon megjelenő óriás méretű fényképek segítségével szeretnénk érzékeltetni annak a városnak a hangulatát, amely önmagához képest éppen ekkor tett jelentős előrelépést az urbanizáció területén, amely azonban mégis megmaradt bortermelő kisvárosnak, egy olyan időszakban, amikor Budapest igazi világvárossá lett, a szomszédos megyeszékhelyek - Pécs és Kaposvár - pedig egyre inkább nagyvárosi külsőt öltöttek.

Sétánkat a lépcsőfordulóban elhelyezett vasútállomásnál kezdjük, majd a hosszú folyosón keresztül folytatjuk utunkat a nagyteremig, így jutva el a városközpontba, ahonnan kitekintést kapunk a Szekszárd környéki dombokra és az ismert búcsújáró helyre, a Remete kápolnára. Útvonalunkon a település K-Ny-i tengelyén található fontosabb épületeket jelenítettük meg óriás méretű fotók, enteriőrök, vitrinek segítségével, természetesen csak a kiállítótér kínálta lehetőségek korlátai között. Így születtek kompromisszumok is, amelyekkel a topográfiai hűségre való törekvés, a rendelkezésre álló tér és a bemutatni kívánt témák közötti ellentétek feloldására tettünk kísérletet.

Ha az utazó a századforduló tájékon Budapestről Szekszárdra akart jutni, valószínűleg vonatra szállt. 1883 óta ugyanis vasúti szárnyvonal kötötte össze Tolna megye székhelyét a fővárossal. Naponta kétszer indították a vonatokat mindkét irányba a közel nyolcórás útra.

Ha az utas az állomásról a város felé tartott, hamarosan megpillantotta a zsinagóga mór stílusú épületét. A zsidóság a 19. század közepén jelent meg tömegesen Szekszárdon, s hamarosan fontos szerepet vívott ki magának a város gazdasági életében. Lassan megszűnt a jogi és a társadalmi karantén is, amelyben a zsidóság néhány évtizeddel korábban élt. Az 1897-es templomavatáson a megye és a város valamennyi számottevő személyisége képviseltette magát. A zsidó vallást reprezentáló vitrin oldalát a zsinagóga korabeli fényképe díszíti, belsejében a vallásra leginkább jellemző tárgyakat állítottuk ki.

A zsinagóga avatásakor még üresen állt az a szomszédos telek, ahol ma a múzeum épülete emelkedik. Igaz, a megye ekkorra már döntött a múzeumalapításról - elfogadván Apponyi Sándor gróf és Wosinsky Mór apátplébános e célra felajánlott régiséggyűjteményét - a végleges elhelyezésről azonban még nem határoztak. Különféle tervek születtek, végül Wosinskynak sikerült elérnie, hogy önálló múzeumi épület létesüljön. A múzeum rekordidő alatt készült el: a Schikedanz Albert műépítész (a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum tervezője) által elkészített tervek bemutatása és az építkezés befejezése között alig másfél esztendő telt el. A kiállítás megrendezése további egy évet vett igénybe. 1902. november 1-jén adták át a nagyközönségnek a múzeumot, amelynek létrehozásában sokan közreműködtek, de a meghatározó szerep kétségkívül Wosinskyé volt. Életének, tudósi és papi pályájának egyes állomásait villantjuk fel tablónkon. A múzeumi tárló az első kiállítások hangulatát kívánja felidézni. A múzeumtól nem messze, az egykori vásártér sarkán áll a gimnázium 1897-ben Pártos Gyula tervei alapján felépített impozáns épülete. A tablón és a vitrinben elhelyezett dokumentumok és tárgyak segítségével nem csak a Garay János nevét viselő gimnázium életébe engedünk betekintést, hanem általános képet szeretnénk nyújtani a városban folyó középfokú oktatásról.

A gimnáziummal szemben, a sétatér oldalán, az 1970-es évek közepéig állt az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség valamint a petevizsgáló és górcsövező állomás épülete. Korabeli fényképek és dokumentumok segítségével jelenítjük meg ezt a sajátos iparágat, amely éppen a századforduló táján élte virágkorát.

A Selyemtenyésztési Felügyelőség épülete mellett elhaladva az egykori látogató figyelmét a Kaszinó Bazár épületcsoportja vonta magára. A városias hangulatú, Jugendstil elemekkel díszített bazársor az egykori városkép ma már sajnos nem látható meghatározó eleme volt, kiállításunknak pedig talán leglátványosabb egysége. A bazársoron öt üzlethelyiség kapott helyet: patika, divatáru-, szatócs-, óra-ékszer-bolt és egy fotóműterem. Az üzletek árukészletét - a lehetőségek adta keretek között - a korabeli sajtó reklámhirdetései alapján válogattuk össze.

Az enteriőr-sor miatt leszűkült folyosó másik oldalát tablókkal töltöttük ki, amelyeken a városiasodás csomópontjaival, a gazda- és iparostársadalom különböző rétegeivel és képviselőivel ismertetjük meg látogatóinkat. A tablókhoz szorosan kapcsolódik a Szekszárd iparát bemutató vitrin. A dualizmuskori városiasodás Tolna megye székhelyén a nagyipar térhódítása nélkül ment végbe. A fejlődést a szolgáltatóipar fellendülése jelentette. A vitrinben két új feltörekvő szakmát mutatunk be: a mechanikai műszerészét és a villanyszerelőét.

A bazársor közvetlen szomszédságában állt és áll még ma is az Augusz ház, az az épület, amely korszakunkban a kaszinónak adott helyet. Mint tudjuk, a kaszinó nemcsak a szabadidő eltöltésére adott lehetőséget, hanem a közélet és a politizálás színtere is volt. A tablón a közélet és szereplőinek bemutatásán túl szólunk a megye átalakuló szerepéről is. A kaszinónak egykor otthont adó Augusz házat már csak néhány lépés választja el a Garay tértől, amely a századfordulóra a Béla tér mellett Szekszárd másik központjává vált. Mielőtt azonban a térre érnénk, utunkat a város É-D-i tengelyét alkotó Széchenyi utca keresztezi, amelynek Budapest felé nyíló szakaszát mutatja be a nagyméretű fotó. Előtte utcai jelenetet láthatunk: módos paraszti viseletben férfi járókelőt, hirdetőoszlopot, lámpaoszlopot, valamint egy az 1880-as évekből származó kerékpárt.

A Garay tér 1898-ban, a névadó költő, Garay János szobrának felállításával nyerte el mai arculatát. A folyosó bal oldalán található utolsó tablón a Garay kultusz születéséről s ennek kapcsán arról a szellemi közegről szólunk, amely a millennium időszakát városunkban jellemezte.

A szoboravatás időpontjában a tér jobb oldalán már a mai formájában állt a szálloda, amelyet 1893-ban a kor egyik legnevesebb építészének, Lechner Ödönnek a tervei alapján építettek át. A szálló külső képével díszített vitrinben kávéházat rendeztünk be, amelynek legszebb darabja a gyöngyház berakással díszített, szecessziós stílusú tálalószekrény.

A Garay térről felfelé haladva már messziről szembeötlött a belvárosi római katolikus templom tornya. A római katolikus egyház Szekszárd legnagyobb felekezete: korszakunkban a lakosság mintegy négyötöde vallotta magát idetartozónak. A katolikus egyházat reprezentáló vitrinbe gazdagon díszített vörös bársony miseruhát, monstranciát, kelyhet, misekönyvet, szenteltvíz-szórót, feszületet helyeztünk el. A dobogón kapott helyet a Szent Orbánt ábrázoló kőszobor, valamint a körmenetek során használt templomi zászló.

A katolikus templom tőszomszédságában állt a megyeháza a várkerttel. Képzeletbeli utunkat itt folytatjuk. Vasárnapi sétálókat látunk: egy katonatisztet gyalogostiszti egyenruhában és egy elegáns öltözető dámát. Ruhája az 1897-re jellemző divat szerint készült. A megyeháza előtti lépcsősoron a millenniumi ünnepségekre készült díszruhákból mutatunk be néhányat.

A városi polgári, értelmiségi réteg a századelő ízléséhez igazodva új házakat építtetett Szekszárdon, ahol a háló-ebédlő-szalon lakásszerkezetet igyekeztek megvalósítani. Kiállításunkon egy polgári szalont rendeztünk be, a mellette levő vitrinben pedig a jómódú családokra jellemző porcelánokat és más dísztárgyakat mutatunk be.

A dombok felé tekintve a múlt század végi látogató mindenfelé szőlőket, présházakat láthatott. Kiállításunk következő egységét a présház és tanyaszoba együttese alkotja. A szőlőtermelés a századfordulón súlyos válságot élt át, a filoxéra következtében a szőlők több mint fele kipusztult. A járvány pozitív következményének tekinthetjük viszont azt, hogy kikényszerítette a termelés megújítását, új szőlőfajták jelentek meg és új módszerek terjedtek el.

A város központján túl, a Felsővárosban, elkülönült negyedben éltek a reformátusok. A terem közepén elhelyezett dobogón az 1885-ben végleges formáját elnyert református templom fényképe látható. A vitrinben a leterített úrasztalon biblia, kehely, a falon papi palást és föveg, a polcon keresztelo kanna, kenyérosztó tálat és bortartó kancsót helyeztünk el.

A református negyedből a dombok közé érve jutunk el a katolikus Remete kápolnához, amit egy 18. század eleji pestisjárvány után fogadalomból építettek. A templom búcsúját szeptember 8-án tartják, amikor nemcsak a város, hanem a közeli és távolabbi környék katolikus hívői is nagy számban zarándokolnak ide. A búcsújelenetben egy szentkép- és egy mézeskalács-árust valamint egy sváb férfit, egy sióagárdi menyecskét és egy cigányasszonyt mutatunk be.

Szekszárdon a Remete kápolna mellett a Béla téren álló szentháromság szobor is az egykori pestisjárványra emlékeztet. Utunk során mi is ide térünk vissza, s itt, a városháza előtt fejezzük be a századeleji sétánkat.

A mezővárosi rangot viselő Szekszárd - nem vállalva a nagyobb igazgatási költségeket - 1871-ben nagyközséggé vált, s csak 1905-ben nyerte vissza városi rangját, első polgármestere dr. Hirling Ádám lett. Az enteriőr a ranglétra alacsonyabb fokán álló hivatalnok dolgozószobáját mutatja be.

A tablón Szekszárd különböző korokban használt pecsétjeinek rajza, tisztségviselőjének arcképe, valamint hirdetmények láthatóak. Közülük az utolsó az az 1914 augusztusából származó mozgósítási plakát, ami nem csupán kiállításunkat, hanem azt a korszakot is lezárja, amit boldog békeidőknek szoktunk nevezni.

A kiállítást rendezte: Balázs Kovács Sándor, Gaál Zsuzsanna, Glósz József, V. Kápolnás Mária. Lektorálta: Szilágyi Miklós. Tervezte: Hámory László. Kivitelezte: Bucsányi Kálmán, Pászner Jenő, Tövisháti András, Tövisháti Béla, Museion Kft. Támogatta: Aliscavin, Honfoglalás 1100 éves Évfordulója Emlékbizottság, Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Szekszárd Megyei Jogú Város, Tolna Megyei Önkormányzat, Unicornis

A kiállítás készült 1996-ban.